Kémiai kontra fizikai hámlasztók

Pár mondat erejéig érdemes kitérni arra, hogy miért célszerűbb kémiai hámlasztókat használni, mint a fizikaiakat (vagyis bőrradírokat). Ez utóbbiak úgy távolítják el az elhalt bőrsejteket, hogy a bennük lévő szemcsék ledörzsölik a bőr felső rétegét. Csakhogy közben mikrosérülések keletkeznek, ráadásul könnyen túl durvák lehetünk a használat során, ami miatt fájó, kipirosodott bőr lesz a “jutalmunk”.

A kémiai hámlasztók viszont teljesen más elven működnek: a bennük lévő savak gyakorlatilag feloldják a bőr elhalt hámsejtjeit, így dörzsölés nélkül is képesek eltávolítani azokat. A megfelelő erősségben és gyakorisággal alkalmazva sokkal gyengédebbek a bőrhöz.

Mit tudnak az AHA hámlasztók?

A legismertebbek talán az AHA-savat (Alpha Hydroxy Acid) tartalmazó készítmények, melyek a Geek&Gorgeous márka kínálatában is megtalálhatóak. Fő ismérve az anti-aging hatás, vagyis elsősorban az öregedő, fáradt, vagy UV-sugárzás által károsodott bőr ápolására ideális.

Vízoldékony, a bőrfelszín külső rétegében hat, halványítja a pigmentfoltokat, helyreállítja a nedvességmegtartó képességet. Többféle erősségben kapható, de az érzékeny bőrűeknek érdemes vigyázni vele, ugyanis irritációt okozhat! Célszerű fokozatosan bevezetni a rutinba, hogy a bőrünk hozzászokhasson.

Mire képesek a BHA hámlasztók?

A BHA hámlasztók Betha Hydroxy Acid-ot, vagy más néven szalicilsavat tartalmaznak. Az AHA-val ellentétben ez a hatóanyag zsírban oldódik, így azoknak lesz kiváló bőrápoló, akik zsírosodásra hajlamos, pattanásos, tág pórusú bőrrel küzdenek.

A szalicilsav képes a bőr mélyebb rétegeibe hatolni, és belülről hámlasztani a pórusokat, ezáltal csökkenti a meglévő pattanásokat, és segít megelőzni az újabbak megjelenését. Tisztító hatása által meggátolja a pórusok eltömődését, emellett összehúzza őket.

További előnyös tulajdonsága, hogy gyulladáscsökkentő hatással is bír, ezért a rosaceás bőr hámlasztására is használható. Sokkal gyengédebb, mint az AHA-sav, így érzékeny bőrön sem okoz irritációt a használata.

Mit kell tudni a PHA hámlasztókról?

A PHA, azaz Polyhydroxy Acid az AHA-hoz hasonló anti-aging hatású, viszont sokkal kíméletesebb, így azok is alkalmazhatják, akiknek a bőrük túlságosan szenzitív az említett savval szemben.

Ugyancsak remekel az öregedő, fakó, napkárosodott bőr ápolásában, javítja a hidratáltságot, elősegíti a sejtek megújulását, és csökkenti a pigmentfoltok intenzitását.

Hogyan válasszuk ki a megfelelő hámlasztót?

Foglaljuk tehát össze a lényeget: az AHA és PHA tartalmú készítmények a pigmentfoltok és a bőröregedés jelei ellen hatékonyak, a BHA hámlasztók pedig a zsíros, tág pórusú, pattanásos bőr állapotán javítanak.

Persze nem muszáj csak egyet választani közülük, hisz bátran lehet őket kombinálni is – e szempontból mindig a bőr sajátosságai a mérvadóak!

Amennyiben egyszerre többféle készítményt is használunk, akkor azokat lehetőleg ne egy rutinban, hanem felváltva alkalmazzuk. Például hetente 1-2 alkalommal AHA, a köztes napokon pedig BHA hámlasztót vigyünk fel a bőrünkre! Emellett pedig természetesen ne feledkezzünk meg az egyéb kozmetikumokról sem.

Hasonló bejegyzések

Hogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában?

Hogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában?

Az új Hydramax De-puff szemszérum kifejezetten a szemkörnyék érzékeny területére készült.

ElolvasomHogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában? témában

Mitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum?

Mitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum?

A C-vitamin régóta népszerű összetevő az arcápolásban, hiszen többek között az egységesebb, frissebb és élettel telibb bőrkép támogatása miatt használják előszeretettel.

ElolvasomMitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum? témában

Itt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni?

Itt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni?

Az új Cell Concept szem elixír peptidekkel a már jól ismert és sokak által kedvelt termékcsalád egyik izgalmas újdonsága, amely a szemkörnyék speciális igényeire lett kifejlesztve.

ElolvasomItt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni? témában

Ismerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt!

Ismerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt!

Az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gél azok számára készült, akik az arctisztítást nem csupán egy gyors, kötelező lépésnek tekintik, hanem a tudatos bőrápolási rutin fontos alapjának.

ElolvasomIsmerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt! témában

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster egy olyan korszerű bőrápoló készítmény, amely kifejezetten a bőr feszességének és rugalmasságának támogatására lett kifejlesztve. 

ElolvasomAz új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért témában

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum egy kifejezetten mimikai ráncokra kifejlesztett, modern hatóanyagokat tartalmazó készítmény, amely könnyen beilleszthető a napi bőrápolási rutinba.

ElolvasomHogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében? témában