Az öregedés folyamata

Bár nem szívesen törődünk bele, de valójában a testünk öregedése egy teljesen természetes élettani folyamat, ami mindenképp bekövetkezik, hiszen az idő múlását sem lelassítani, sem megállítani nem lehet.

Ugyanígy a biológiát sem lehet teljesen felülírni, természetes, hogy egy 70 éves idős hölgynek már nem olyan feszes, puha a bőre, mint egy 20 éves fiatal lánynak. Persze ez nem jelenti azt, hogy zokszó nélkül bele kellene törődni mindebbe, hiszen egy precízen összeállított arcápolási rutinnal minden életkorban kihozhatjuk a maximumot a megjelenésünkből.

Ma már pedig ez nem túl nehéz, hiszen rengeteg minőségi kozmetikum és professzionális kezelések egész sora közül válogathatunk. Emellett természetesen az életmód fontosságát sem szabad lebecsülni.

Erős ránctalanító krém helyett “koktélszemlélet”

Bár nagyon egyszerűnek hangzik, hogy fogunk egy tégely erős ránctalanító krémet, és az majd minden bőrproblémánkat megoldja, de valójában ez a “túl szép, hogy igaz legyen” kategória.

Tény, hogy léteznek remek anti-aging összetevők – mint például a retinol, bakuchiol, C-vitamin, hyaluronsav, AHA-sav, különféle peptidek – de nem érdemes csak egyetlen egyre koncentrálni, és abból nagy mennyiséget használni. Sokkal célravezetőbb, ha “koktélszemléletet” alkalmazunk, azaz többféle összetevőt is beépítünk a rutinunkba, ezzel a változatossággal pedig kihozhatjuk belőle a legjobbat.

Nézzünk is pár példát, hogy milyen termékeket érdemes beépíteni egy érett bőr ápolására szolgáló rutinba:

Tisztításhoz: Helia-D Professional hyaluron energetizáló tisztító hab

Hámlasztáshoz: Geek&Gorgeous Smooth Out AHA-savas hámlasztó

Feszesítéshez:

Ráncok ellen:

Nappali fényvédelem:

Természetesen itt nem sorolunk fel minden terméket, hiszen webáruházunk kínálata ennél sokkal szélesebb. Érdemes figyelembe venni a bőr adottságait is a választás során, hisz nem mindegy, hogy a zsíros vagy száraz típusba tartozik-e, esetleg akad-e egyéb bőrprobléma, amit kezelni kell (pl.: pigmentfoltok, rosacea).

Egy megfelelően összeállított – aktív hatóanyagokat tartalmazó szérumokból, krémekből álló – rutin pedig sokkal hatékonyabb, mintha egyetlen erős ránctalanító krémre bíznánk a teljes arcápolást.

Az életmód szerepe

A bőr öregedésében természetesen az életvitel is fontos szerepet játszik. Gondolunk itt arra, mint például az UV-sugárzás elleni védekezés, a bőséges folyadékfogyasztás, a kiegyensúlyozott táplálkozás (akár szépségvitaminok fogyasztása), és a káros szokások elhagyása. Ha ezekre is odafigyelünk, azt az egészségünk mellett a bőrünk is meghálálja.

Hasonló bejegyzések

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum egy kifejezetten mimikai ráncokra kifejlesztett, modern hatóanyagokat tartalmazó készítmény, amely könnyen beilleszthető a napi bőrápolási rutinba. Formulájának középpontjában két korszerű neuropeptid áll, amelyek célzottan támogatják a mimikai ráncok mérséklését.

ElolvasomHogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében? témában

A Derma Professional Retinoid termékcsalád segít elérni a fiatalosabb megjelenést

A Derma Professional Retinoid termékcsalád segít elérni a fiatalosabb megjelenést

A bőrápolás világában ma már rengeteg hatóanyaggal találkozhatunk, és sok mögött valóban erős szakmai háttér és hosszú távon is bizonyított hatékonyság áll. Ezek közé tartoznak a retinoidok is, amelyek a Derma Professional Retinoid termékcsalád alapját képezik.

ElolvasomA Derma Professional Retinoid termékcsalád segít elérni a fiatalosabb megjelenést témában

Derma Professional Peptide a tudatos bőrfeszesítésért

Derma Professional Peptide a tudatos bőrfeszesítésért

Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap a tudatos bőrápolás. Ma már sokan nem azonnali hatású kozmetikumokat keresnek, hanem olyan termékeket, amelyek hosszabb távon is támogatják a bőrük állapotát.

ElolvasomDerma Professional Peptide a tudatos bőrfeszesítésért témában

Hajápolás - a balzsam fontossága. Miért kihagyhatatlan lépés?

Hajápolás - a balzsam fontossága. Miért kihagyhatatlan lépés?

A hajápolás - a balzsam fontossága sokszor alulértékelt téma, pedig a sampon utáni ápolás döntően befolyásolja a haj állapotát. A hajmosás alatt a hajszálak külső rétege megnyílik, hogy a tisztítás alapos legyen.

ElolvasomHajápolás - a balzsam fontossága. Miért kihagyhatatlan lépés? témában

Téli bőrápolási rutin – tudatosan és gyengéden

Téli bőrápolási rutin – tudatosan és gyengéden

A bőr minden évszakban másféle törődést kíván. A téli bőrápolási rutin is eltér az év többi időszakától: a szél, a fűtött helyiségek száraz levegője mind kihívás elé állítják az arcbőrt. Télen melegebben öltözködünk, ehhez hasonlóan a bőrápolási szokásainkat is érdemes rétegezni, gazdagítani – mégpedig úgy, hogy közben figyelembe vesszük a bőrünk aktuális állapotát és igényeit.

ElolvasomTéli bőrápolási rutin – tudatosan és gyengéden témában

Ráncok eltüntetése – hogyan tehető simábbá az arcbőr a mindennapokban?

Ráncok eltüntetése – hogyan tehető simábbá az arcbőr a mindennapokban?

A ráncok eltüntetése sokak vágyott célja, főként akkor, amikor az első finom vonalak megjelennek a szemek körül vagy a homlokon. Vajon mit lehet tenni annak érdekében, hogy a bőr kisimultabb, frissebb, teltebb hatást keltsen – természetes és tudatos módon?

ElolvasomRáncok eltüntetése – hogyan tehető simábbá az arcbőr a mindennapokban? témában