A tudatos bőrápolással ezeket általában jól karban lehet tartani, főleg, ha speciális kozmetikumokat, például rosacea elleni krémet használunk a tünetek csökkentésére.

Mi az a rosacea?

A rosacea egy krónikus bőrbetegség, ami az arcbőrön jelentkezik. A kialakulásának az oka ismeretlen, de valószínűleg az örökölt tényezőknek és a helytelen életmódnak egyaránt nagy szerepe van benne. A lakosság körülbelül 10%-át érinti, és a nőknél valamivel gyakoribb.

Tipikus tünete a tartós bőrpír, melyet a bőr alatti kis hajszálerek tágulata okoz, ezen felül rosaceára utalnak a pattanásszerű, váladékozó göböcskék, a viszkető, égő érzés, az extrémen érzékeny bőr, illetve szárazság és hámlás is jelentkezhet. Az szintén figyelmeztető jel, ha a bőr alatti seprűvénák jól láthatóvá válnak.

Eleinte a bőrpirosság csak időnként jelentkezik, majd ahogy a betegség súlyosabbá válik, a kipirultság nagyobb területen jelenik meg és állandóvá válik. Rossz hír, hogy a rosacea az orvostudomány jelenlegi állása szerint véglegesen még nem gyógyítható, ám a megfelelő kezeléssel jól kordában tartható és a tünetek is jelentősen csökkenthetőek.

Ehhez azonban bőrgyógyászati vizsgálat szükséges. A diagnózis felállítása után az orvos vényköteles gyógyszereket ír fel, melyek csökkentik a gyulladást, a pirosságot és antibakteriális hatással bírnak. Ezen felül természetesen lehet alkalmazni egyéb készítményeket, például rosacea elleni krémeket is.

Hogyan hatnak a rosacea elleni krémek?

A rosaceás bőrnek speciális ápolásra van szüksége, ezért a használt kozmetikumokat nagy körültekintéssel kell megválasztani, nehogy tovább rontsunk a bőr állapotán. A Helia-D Professional vadgesztenyés krém kifejezetten a rosaceában szenvedő bőrre lett kifejlesztve.

Megnyugtatja az irritált bőrt, rugalmasabbá teszi az érfalakat, javítja a bőr általános állapotát, összehúzza a pórusokat, megelőzi a mitesszerek kialakulását és mattítja a bőrt. A vadgesztenye kivonaton kívül Pronale Sensitive Skin növényi komplex is található benne, ami antioxidáns, gyulladáscsökkentő és bőrnyugtató hatással rendelkezik.

A termékcsaládban nappali és éjszakai rosacea elleni krém is található, így bőrünknek minden napszakban komplex ápolást nyújthatunk. Ám ne feledjük, hogy a rosacea kezelése ennél jóval összetettebb, így minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni a tudatos bőrápolásra.

Hogyan ápoljuk a rosaceás bőrt?

Első és legfontosabb, hogy tartsuk be a bőrgyógyász tanácsait és használjuk az általa felírt készítményeket, gyógyszereket. Mivel a rosaceás bőr fokozottan fényérzékeny, ezért minden egyes nap (még télen, illetve borús időben is) kötelező gondoskodni a fényvédelemről. Az UV-sugárzás ugyanis súlyosbíthatja a tüneteket, a napfény fokozhatja a pirosságot, illetve az égő érzést.

Válasszunk érzékeny bőrre kifejlesztett kozmetikumokat, melyek kevésbé tartalmaznak olyan összetevőket, amire a bőr irritációval reagálhat. Egy gyengédebb BHA vagy PHA hámlasztó is helyet kaphat az arcápolási rutinban, ugyanis a hámlasztással segítünk a bőrnek a megújulásban.

Rosaceás bőr esetén érdemes a “kevesebb több” elvet alkalmazni, vagyis használjunk kevesebb kozmetikumot, ám azok legyenek a bőrtípusunknak megfelelőek. A rosacea elleni krém mellé elegendő lehet csupán egy arclemosó és egy fényvédő a megfelelő ápoláshoz.

Hasonló bejegyzések

Hogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában?

Hogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában?

Az új Hydramax De-puff szemszérum kifejezetten a szemkörnyék érzékeny területére készült.

ElolvasomHogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában? témában

Mitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum?

Mitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum?

A C-vitamin régóta népszerű összetevő az arcápolásban, hiszen többek között az egységesebb, frissebb és élettel telibb bőrkép támogatása miatt használják előszeretettel.

ElolvasomMitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum? témában

Itt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni?

Itt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni?

Az új Cell Concept szem elixír peptidekkel a már jól ismert és sokak által kedvelt termékcsalád egyik izgalmas újdonsága, amely a szemkörnyék speciális igényeire lett kifejlesztve.

ElolvasomItt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni? témában

Ismerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt!

Ismerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt!

Az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gél azok számára készült, akik az arctisztítást nem csupán egy gyors, kötelező lépésnek tekintik, hanem a tudatos bőrápolási rutin fontos alapjának.

ElolvasomIsmerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt! témában

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster egy olyan korszerű bőrápoló készítmény, amely kifejezetten a bőr feszességének és rugalmasságának támogatására lett kifejlesztve. 

ElolvasomAz új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért témában

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum egy kifejezetten mimikai ráncokra kifejlesztett, modern hatóanyagokat tartalmazó készítmény, amely könnyen beilleszthető a napi bőrápolási rutinba.

ElolvasomHogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében? témában