Kezdjük az alapoknál!

Az arcbőr alapvető ápolásához csupán háromféle termék szükséges: lemosó, hidratáló és fényvédő. Ennyiből áll voltaképpen az alaprutin, amit lehet tovább bővíteni annak függvényében, hogy milyen bőrproblémán szeretnénk segíteni (például túlzott zsírosodás, pattanások, pigmentfoltok, ráncosodás)

Az érzékeny bőr ápolásánál azonban a legjobb, hogyha tényleg az alapoktól építkezünk. Tehát amikor elkezdjük összeállítani az új rutinunkat, először csak erre a három készítményre fókuszáljunk!

Szerezzünk be például egy gyengéd arctisztítót az Officina Care Concept termékcsaládból, ami lágy habjával kíméletesen, a bőr kiszárítása nélkül távolítja el a sminket és a szennyeződéseket. Hogyha a bőr nem reagál irritációval, kipirosodással, akkor bátran használhatjuk a terméket.

Keressünk mellé egy hasonlóan érzékeny bőrre való hidratáló krémet és egy fényvédőt, és ha ezekből sikerült megtalálni a megfelelőt, akkor az első lépést máris kipipálhatjuk: van egy szuper alaprutinunk, amihez bármikor visszatérhetünk.

Fokozatosan bővítsük az arcápolási rutint!

Gyakran felüti a fejét egy-két pattanás, túlságosan tágak a pórusaink, emellett még néhány pigmentfolt is kirajzolódik a bőrünkön… Ezek kezelésére mind-mind remek kozmetikumok léteznek, ám az érzékeny bőr ápolása során törekedni kell arra, hogy csak fokozatosan építsük be őket a rutinunkba.

Hogyha ugyanis egyszerre bevezetünk 3-4 új készítményt, és a bőrünk irritációval reagál, akkor nem lesz egyszerű megtalálni, hogy vajon melyik termék lehet a “bűnös”. Épp ezért egyszerre mindig csak egy új kozmetikumot próbáljunk ki!

Adjunk 2-3 hetet a bőrünknek, ezalatt figyeljük meg alaposan, hogyan reagál, és ha nem tapasztalunk semmi rendelleneset, akkor az adott terméket továbbra is használhatjuk, és bővíthetjük tovább a rutint a következővel.

Válasszunk érzékeny bőrre való termékeket!

Amennyiben nem vagyunk kozmetikusok vagy bőrgyógyászok, akkor bizonyára meggyűlik a bajunk az INCI-lista elemzésével, márpedig az összetevők ismerete fontos ahhoz, hogy ki tudjuk szűrni a potenciálisan irritáló összetevőket tartalmazó kozmetikumokat.

Ám ha kifejezetten az érzékeny bőr ápolására kifejlesztett termékeket keressük, akkor egy kicsit könnyebb helyzetben vagyunk, hisz ezek a készítmények általában eleve mentesek az allergén összetevőktől.

Ilyen például az új Botanic Concept nappali hidratáló krém is. A normál és száraz bőrre való változat mellett ugyanis már elérhető az érzékeny bőrre szánt verzió is.

A termék sajátossága, hogy nem tartalmaz illatanyagot (amit a szenzitív bőr sok esetben nem tolerál), helyette viszont olyan hatóanyagok kerültek bele, mint a homoktövisolaj, Bisabolol vagy az Allantoin, melyeknek bőrnyugtató, irritációcsökkentő, regeneráló hatásuk van.

Könnyed állagú, gyorsan beszívódó, intenzíven hidratáló, tápláló és nyugtató készítmény, amely remekül illik egy érzékeny bőrre való rutinba.

Az érzékeny bőr ápolásának legfontosabb alapelve: a megfigyelés

Szenzitív bőrnél különösen fontos, hogy figyeljük a visszajelzéseit, hisz ezek alapján tudjuk eldönteni, hogy melyik kozmetikumot használhatjuk, és melyiktől kell megválnunk. Ne hagyjuk figyelmen kívül, ha égő-csípő érzést, kipirosodást, húzódást vagy hámlást tapasztalunk, mindig járjunk utána, hogy melyik készítmény okozhatta!

Hasonló bejegyzések

Hogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában?

Hogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában?

Az új Hydramax De-puff szemszérum kifejezetten a szemkörnyék érzékeny területére készült.

ElolvasomHogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában? témában

Mitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum?

Mitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum?

A C-vitamin régóta népszerű összetevő az arcápolásban, hiszen többek között az egységesebb, frissebb és élettel telibb bőrkép támogatása miatt használják előszeretettel.

ElolvasomMitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum? témában

Itt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni?

Itt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni?

Az új Cell Concept szem elixír peptidekkel a már jól ismert és sokak által kedvelt termékcsalád egyik izgalmas újdonsága, amely a szemkörnyék speciális igényeire lett kifejlesztve.

ElolvasomItt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni? témában

Ismerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt!

Ismerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt!

Az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gél azok számára készült, akik az arctisztítást nem csupán egy gyors, kötelező lépésnek tekintik, hanem a tudatos bőrápolási rutin fontos alapjának.

ElolvasomIsmerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt! témában

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster egy olyan korszerű bőrápoló készítmény, amely kifejezetten a bőr feszességének és rugalmasságának támogatására lett kifejlesztve. 

ElolvasomAz új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért témában

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum egy kifejezetten mimikai ráncokra kifejlesztett, modern hatóanyagokat tartalmazó készítmény, amely könnyen beilleszthető a napi bőrápolási rutinba.

ElolvasomHogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében? témában