Szerencsére ezen némi odafigyeléssel és egy megfelelő AHA-hámlasztó használatával nem is olyan nehéz javítani.

Mik azok a kémiai hámlasztók?

A bőrünknek van egy természetes megújulási folyamata, melynek következtében naponta több millió elhalt hámsejttől szabadul meg, és újakat növeszt helyettük. Ez a folyamat azonban nem megy mindig zökkenőmentesen: a bőr öregedése, a túl sok napsugárzás és a genetikai hajlam miatt lelassulhat. Ilyenkor a bőr elveszti üde frissességét, hiszen nem tudja eltávolítani az elhalt sejteket.

Bár sokan a bőrradíroktól remélik a megoldást, egy durva mechanikai peeling használatával azonban előfordulhat, hogy csak rontunk a helyzeten, így érdemes inkább kémiai hámlasztókkal próbálkozni.

Ezeknek 3 fő típusa létezik, nézzük meg ezeket röviden:

  • Az AHA-hámlasztók elsősorban az öregedő vagy pigmentfoltos bőrre ajánlottak, hiszen a bőrmegújítás mellett simítják a ráncokat, és serkentik a kollagéntermelést.
  • A PHA-hámlasztók szintén hasonló tulajdonságokkal bírnak, viszont gyengédebbek, ezért olyanok is használhatják, akiknek az AHA-hámlasztót nem bírja a bőrük.
  • A BHA-hámlasztók pedig a pattanásos, mitesszeres bőrre javasoltak, hiszen behatolnak a pórusok mélyére, és segítenek megakadályozni az eltömődésüket.

Hogyan kell használni az AHA-hámlasztót?

Akárcsak az arcápolás többi területén, a hámlasztásnál is kiemelt figyelmet kell fordítani a bőr egyedi sajátosságaira. Lehet, hogy az a hámlasztó, amiről mások ódákat zengenek, nekünk nem válik be, vagy pont egy olyan terméket fog szeretni a bőrünk, amit nem sokan ajánlottak.

A hámlasztás gyakorisága is a bőrtípustól függ. Akinek nem érzékeny a bőre, és “hozzáedződött’ már az AHA-hámlasztókhoz, az akár minden nap használhatja őket, míg aki még kezdő, annak ajánlott a heti 1-2 alkalomnál maradni. A Geek&Gorgeous Smooth Out hámlasztó alkalmazása olyan egyszerű, akár egy toniké: elegendő csupán egy vattakorongra vagy a tenyérbe csepegtetni belőle, majd alaposan eloszlatni az arcon, ügyelve arra, hogy kihagyjuk a szemkörnyéket.

Amikor magas AHA-tartalommal rendelkező terméket használunk, akkor előfordulhat, hogy enyhe bizsergést érzünk, ez azonban teljesen normális, és pár perc alatt elmúlik. Amint a készítmény beszívódott a bőrbe, használjuk a megszokott hidratáló arckrémünket.

Mire kell odafigyelni a hámlasztás során?

Nagyon fontos, hogy az AHA-hámlasztást csak fokozatosan szabad elkezdeni, nem ajánlott rögtön a legerősebb szereket beépíteni a mindennapi szépségápolási rutinba. Kezdőként próbálkozzunk alacsonyabb koncentrációjú termékekkel, és ahogy a bőrünk hozzászokik, folyamatosan növelhetjük a készítmények erősségét és a használat gyakoriságát.

Az AHA-hámlasztók érzékenyebbé teszik a bőrt a napsugárzással szemben, ezért mindig használjunk minimum SPF 30-as fényvédőt, ha napra megyünk! Bár ezek a termékek valóban rengeteget javítanak a bőr állapotán, azonban tilos alkalmazni sebes, gyulladt vagy ekcémás bőrön! Ilyenkor várjunk a hámlasztással addig, amíg egy kicsit rendbe jön a bőrünk.

A hámlasztók használatával az arcbőr megőrizheti feszességét, fiatalosságát, viszont önmagában nem elég ahhoz, hogy megfelelő ápolást nyújtson. Ezért ne feledkezzünk meg az egyéb kozmetikumok rendszeres használatáról sem!

Hasonló bejegyzések

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum egy kifejezetten mimikai ráncokra kifejlesztett, modern hatóanyagokat tartalmazó készítmény, amely könnyen beilleszthető a napi bőrápolási rutinba. Formulájának középpontjában két korszerű neuropeptid áll, amelyek célzottan támogatják a mimikai ráncok mérséklését.

ElolvasomHogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében? témában

A Derma Professional Retinoid termékcsalád segít elérni a fiatalosabb megjelenést

A Derma Professional Retinoid termékcsalád segít elérni a fiatalosabb megjelenést

A bőrápolás világában ma már rengeteg hatóanyaggal találkozhatunk, és sok mögött valóban erős szakmai háttér és hosszú távon is bizonyított hatékonyság áll. Ezek közé tartoznak a retinoidok is, amelyek a Derma Professional Retinoid termékcsalád alapját képezik.

ElolvasomA Derma Professional Retinoid termékcsalád segít elérni a fiatalosabb megjelenést témában

Derma Professional Peptide a tudatos bőrfeszesítésért

Derma Professional Peptide a tudatos bőrfeszesítésért

Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap a tudatos bőrápolás. Ma már sokan nem azonnali hatású kozmetikumokat keresnek, hanem olyan termékeket, amelyek hosszabb távon is támogatják a bőrük állapotát.

ElolvasomDerma Professional Peptide a tudatos bőrfeszesítésért témában

Hajápolás - a balzsam fontossága. Miért kihagyhatatlan lépés?

Hajápolás - a balzsam fontossága. Miért kihagyhatatlan lépés?

A hajápolás - a balzsam fontossága sokszor alulértékelt téma, pedig a sampon utáni ápolás döntően befolyásolja a haj állapotát. A hajmosás alatt a hajszálak külső rétege megnyílik, hogy a tisztítás alapos legyen.

ElolvasomHajápolás - a balzsam fontossága. Miért kihagyhatatlan lépés? témában

Téli bőrápolási rutin – tudatosan és gyengéden

Téli bőrápolási rutin – tudatosan és gyengéden

A bőr minden évszakban másféle törődést kíván. A téli bőrápolási rutin is eltér az év többi időszakától: a szél, a fűtött helyiségek száraz levegője mind kihívás elé állítják az arcbőrt. Télen melegebben öltözködünk, ehhez hasonlóan a bőrápolási szokásainkat is érdemes rétegezni, gazdagítani – mégpedig úgy, hogy közben figyelembe vesszük a bőrünk aktuális állapotát és igényeit.

ElolvasomTéli bőrápolási rutin – tudatosan és gyengéden témában

Ráncok eltüntetése – hogyan tehető simábbá az arcbőr a mindennapokban?

Ráncok eltüntetése – hogyan tehető simábbá az arcbőr a mindennapokban?

A ráncok eltüntetése sokak vágyott célja, főként akkor, amikor az első finom vonalak megjelennek a szemek körül vagy a homlokon. Vajon mit lehet tenni annak érdekében, hogy a bőr kisimultabb, frissebb, teltebb hatást keltsen – természetes és tudatos módon?

ElolvasomRáncok eltüntetése – hogyan tehető simábbá az arcbőr a mindennapokban? témában