Ide sok esetben nem elegendőek az arckrémek, hiszen a bőr vékonyabb, érzékenyebb, hajlamosabb a kiszáradásra, emiatt mindenképp speciális ápolásra van szüksége. Mai blogbejegyzésünkben azoknak szeretnénk segíteni egy kis ajánlóval, akik még nem találták meg a számukra tökéletes készítményt.

Cell Concept szemkörnyék booster

Egy lágy, könnyen felszívódó szérum, ami hatásos segítség a szem alatti puffadás és a ráncok ellen. A mai felgyorsult életvitelben sajnos a sok stressz általában kevés pihenéssel párosul, ez pedig óhatatlanul is nyomot hagy a külsőnkön.

Ha reggelente gyakran ébredünk puffadt, karikás szemekkel, valamint már megjelentek az első szarkalábak is, akkor ez a termék megadja azt a törődést a bőrnek, amire ilyen esetekben szüksége van. Koffeint tartalmaz, ami serkenti az erek mikrokeringését, enyhíti a duzzanatot, halványítja a sötét foltokat, simítja és rugalmasabbá teszi a bőrt.

Ezenfelül található még benne argán őssejt, valamit zöld tea kivonat is, melyek javítják a kollagéntermelést, antioxidáns hatással bírnak, valamint nyugtatják a bőrt.

Cell Concept feszesítő szemránckrém

Ismét egy kiváló készítmény a népszerű Cell Concept termékcsaládból. 45 éves kor felett már látványosabbak a ráncok a szemek környékén, ezért olyan hatóanyagokra van szükség, melyek nemcsak hidratálnak, hanem növelik a kollagéntermelést, feszesítik a bőrt és csökkentik a ráncokat.

Ez a feszesítő szemránckrém kiemelkedő anti-aging hatással bír, ami az olyan aktív összetevőknek köszönhető, mint a Progeline Peptid, a hyaluronsav, a Gladback és az orchidea őssejt kivonat.

Professional napraforgószár-kivonatos szemránckrém

Akik ismerik a Helia-D márka történetét, azok számára nem újdonság, hogy minden azzal a bizonyos napraforgószár-kivonatos krémmel kezdődött, melynek hidratáló, fiatalító hatása sokak érdeklődését felkeltette.

Hagyományainkhoz hűen napjainkban is több termékünkben alkalmazzuk ezt az összetevőt, a Classic termékcsalád mellett a Professional szemránckrémben is. A készítmény az említett hatóanyag mellett tartalmaz még jojoba- és szőlőmagolajat, B5-provitamint, kukoricacsíraolajat és Gladback-et.

Botanic Concept szemránckrém

A nemrég megújult, tokaji bor kivonatot tartalmazó Botanic Concept termékcsaládban is található kifejezetten szemkörnyékápolásra szolgáló kozmetikum. Aki szeretné már a kezdődő ráncok ellen felvenni a harcot, annak szeretettel ajánljuk ezt a könnyed állagú, gyorsan felszívódó, kellemes illatú készítményt.

A már említett tokaji bor kivonat mellett tartalmaz bakuchiolt, hyaluronsavat, centella asiatica kivonatot, bio szőlőmagolajat, ginzeng kivonatot és ligetszépeolajat is. Rendszeres használattal rugalmassá, simává teszi a szem körüli, érzékeny bőrt.

Szemkörnyékápolás a Classic szemránckrémmel

Az ikonikus Classic termékcsaládban is fellelhető olyan készítmény, amivel ezt a területet ápolhatjuk. A krém PhytoCollagen, hyaluronsav, szkvalán, Q10 koenzim, körömvirágolaj, tubarózsa kivonat, E-vitamin, shea vaj és napraforgószár-kivonat segítségével száll szembe a ráncokkal, miközben hidratálja és energetizálja a bőrt. Vegán összetételű készítmény.

Reméljük, termékajánlónkkal tudtunk egy kicsit segíteni a választásban, az említett krémek pedig mind elérhetőek webshopunk kínálatában is.

Hasonló bejegyzések

Hogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában?

Hogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában?

Az új Hydramax De-puff szemszérum kifejezetten a szemkörnyék érzékeny területére készült.

ElolvasomHogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában? témában

Mitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum?

Mitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum?

A C-vitamin régóta népszerű összetevő az arcápolásban, hiszen többek között az egységesebb, frissebb és élettel telibb bőrkép támogatása miatt használják előszeretettel.

ElolvasomMitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum? témában

Itt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni?

Itt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni?

Az új Cell Concept szem elixír peptidekkel a már jól ismert és sokak által kedvelt termékcsalád egyik izgalmas újdonsága, amely a szemkörnyék speciális igényeire lett kifejlesztve.

ElolvasomItt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni? témában

Ismerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt!

Ismerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt!

Az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gél azok számára készült, akik az arctisztítást nem csupán egy gyors, kötelező lépésnek tekintik, hanem a tudatos bőrápolási rutin fontos alapjának.

ElolvasomIsmerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt! témában

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster egy olyan korszerű bőrápoló készítmény, amely kifejezetten a bőr feszességének és rugalmasságának támogatására lett kifejlesztve. 

ElolvasomAz új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért témában

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum egy kifejezetten mimikai ráncokra kifejlesztett, modern hatóanyagokat tartalmazó készítmény, amely könnyen beilleszthető a napi bőrápolási rutinba.

ElolvasomHogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében? témában