Manapság pedig egyre többen kezdenek el “besokallni” a rengeteg kimondhatatlan nevű összetevőből álló kozmetikumoktól, és keresik az olyan megoldásokat, mint például a natúr szappanok. Ezek a természetes hatóanyagokból készült termékek kíméletes, mégis hatásos alternatívái lehetnek az eddig megszokott tisztálkodószereknek.

Mi az a natúr szappan?

Először is tisztázzuk, mit jelent pontosan ez a kifejezés. Natúr kozmetikum elnevezéssel csak olyan terméket szabad illetni, ami nem tartalmaz semmiféle mesterséges adalékanyagot.

Ezenfelül nincs bennük paraffin, szilikon, parabén, kőolajszármazék, génmódosított alapanyag. Ebből következik, hogy egy natúr kozmetikum kizárólag természetes összetevőkből állhat, amik lehetnek növényi olajok, gyógynövény-, gyümölcs- vagy zöldségkivonatok, növényi glicerinek, illóolajok, valamint kedvelt hozzávaló még a kecsketej és a méhviasz.

Egy natúr szappanra tehát az jellemző, hogy csak természetes alapanyagokat tartalmaz, így a színe, illata, állaga is mind-mind ezeknek köszönhető. Például ha egy natúr szappannak fahéjas-narancsos illata van, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valóban tartalmazza is a két említett összetevőt, és nem csak a mesterséges aromák “mű” szagát érezzük.

Miért érdemes natúr szappant használni?

Manapság szinte nincs olyan ember a Földön, akinek ne lenne valamilyen bőrproblémája. Száraz vagy éppen túlságosan zsíros bőr, pattanások, mitesszerek, ekcéma, allergia, irritáció… ezeket a tüneteket azonban nem csak belső, hanem külső tényezők is kiválthatják. Akinek érzékeny a bőre, annál bizony előfordulhat, hogy egy szimpla szappan vagy tusfürdő használata után is viszketést, hámlást vagy piros foltokat tapasztal.

A natúr szappanok azonban sokkal kíméletesebbek a bőrhöz, köszönhetően a természetes összetevőknek. Az ásványi olajokkal ellentétben a növényi olajok képesek felszívódni a bőrön keresztül úgy, hogy nem tömítik el a pórusokat. Emellett a legtöbb natúr szappan nagyobb mennyiségben tartalmaz glicerint, ami hidratáló hatással bír. Ezért van az, hogy egy ilyen szappannal történő kézmosás után egyáltalán nem érezzük száraznak a bőrünket, sőt, olyan puha és bársonyos lesz, mintha épp most kentük volna be hidratálókrémmel.

Az érzékeny bőrűek pedig natúr szappanra váltással megszabadulhatnak a száraz, feszülő bőrtől, az ekcémától és az allergiás bőrtünetektől.

Természetesen ezekből a szappanokból is rengetegféle létezik, hogy ki-ki megtalálhassa a bőrtípusához leginkább illőt. A Zelka Szappanmanufaktúra termékei is számos értékes összetevővel, például Holt-tengeri iszappal, kávéval, vörösborral, kecsketejjel, shea vajjal és levendulával szállnak szembe a különböző bőrproblémákkal. Mindezt pedig a természet csodálatos erejével.

Kíméletes bőrápolás

A bőrünk rengeteg káros fizikai hatásnak van kitéve a mindennapokban. A napsugárzás, a szél, a meleg vagy hideg hőmérséklet, a túlzottan párás vagy száraz levegő mind megviseli. Emellett ha nem fordítunk elég figyelmet az ápolására, akkor könnyen fakóvá, tónusát vesztetté válhat, és a ráncok is előbb megjelennek.

Használjunk bőrbarát kozmetikumokat, és minden nap szánjunk egy kis időt a szépségápolásra. A jutalmunk pedig a ragyogó, élettel teli bőr lesz, ami által mi is sokkal jobban érezzük majd magunkat.

Hasonló bejegyzések

Hogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában?

Hogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában?

Az új Hydramax De-puff szemszérum kifejezetten a szemkörnyék érzékeny területére készült.

ElolvasomHogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában? témában

Mitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum?

Mitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum?

A C-vitamin régóta népszerű összetevő az arcápolásban, hiszen többek között az egységesebb, frissebb és élettel telibb bőrkép támogatása miatt használják előszeretettel.

ElolvasomMitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum? témában

Itt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni?

Itt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni?

Az új Cell Concept szem elixír peptidekkel a már jól ismert és sokak által kedvelt termékcsalád egyik izgalmas újdonsága, amely a szemkörnyék speciális igényeire lett kifejlesztve.

ElolvasomItt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni? témában

Ismerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt!

Ismerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt!

Az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gél azok számára készült, akik az arctisztítást nem csupán egy gyors, kötelező lépésnek tekintik, hanem a tudatos bőrápolási rutin fontos alapjának.

ElolvasomIsmerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt! témában

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster egy olyan korszerű bőrápoló készítmény, amely kifejezetten a bőr feszességének és rugalmasságának támogatására lett kifejlesztve. 

ElolvasomAz új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért témában

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum egy kifejezetten mimikai ráncokra kifejlesztett, modern hatóanyagokat tartalmazó készítmény, amely könnyen beilleszthető a napi bőrápolási rutinba.

ElolvasomHogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében? témában