Egyes összetevők ugyanis irritálhatják a bőrt, ám a Zelka szappanok esetében nem kell ilyesmitől tartanunk, hiszen természetes, bőrbarát összetevőkből készültek.

A természet gyengéd ápolása

Valaha, a modern kozmetikumok előtt az emberek kizárólag természetes alapanyagokból álló tisztálkodószereket használtak, ám az utóbbi évtizedek során fokozatosan átvették a helyüket a vegyi anyagok. Ezek pedig számos kellemetlen tünetet okozhatnak az érzékenyebb bőrűeknél: ekcémát, allergiás reakciókat, kiütéseket, bőrszárazságot, irritációt, viszketést és hámlást.

Különösen igaz ez a kézfejekre és az arcbőrre, amelyek a nap során többször is érintkeznek kozmetikumokkal. Amikor már nem győzzük krémezni a bőrünket, és a gondos ápolás ellenére is folyton kiszárad, akkor lehet, hogy érdemes inkább a probléma gyökerét kezelni, és a hagyományos tisztálkodószereket lecserélni például a Zelka szappanokra.

A Zelka termékek egy kis manufaktúrában készülnek, melynek alapítója Budaházy Tünde szappankészítő, aki lányai neveinek kezdőbetűiről nevezte el a márkát. A szappankészítő műhelyben a régi korok tudományát ügyesen ötvözik a modern technika vívmányaival, ám a gyártás során végig kiemelten ügyelnek arra, hogy kizárólag természetes összetevőket használjanak.

A Zelka szappanok előállítása során nem használnak semmiféle mesterséges szín- vagy illatanyagot, így a termékek színe és illata kizárólag a benne található gyógynövényeknek és természetes illóolajoknak köszönhető.

Mi mindenre jók a Zelka szappanok?

Egy natúr szappan legfontosabb tulajdonsága, hogy nem csak szimplán tisztítja, hanem közben ápolja is a bőrt a benne lévő értékes összetevőknek köszönhetően. Ezért használat után a bőrünk nemhogy nem szárad ki, hanem épp ellenkezőleg - sokkal puhább és selymesebb lesz, mint előtte, és eltűnik a kellemetlen, feszülő érzés.

A körömvirágos-shea vajas-kecsketejes szappan például kifejezetten a száraz, érzékeny bőrűek számára készült, hiszen egyszerre nyugtat és ápol, és még az extrém érzékeny bőrt sem irritálja. Ráadásul teli van A- és E-vitaminnal, valamint antioxidánsokkal és tápláló növényi olajokkal. Az ellenállhatatlan illatról pedig a fahéj és a narancs illóolaj gondoskodik, így a fürdés nem csak a bőr, hanem az orr számára is kellemes élmény lesz.

A Zelka szappanok mindemellett az aknés, zsíros, pattanásos bőrre is jótékony hatással vannak, hiszen a Holt-tengeri iszapot tartalmazó változat méregtelenít, nyugtatja a bőrt, és összehúzza a pórusokat.

Milyen natúr termékeket érdemes még használni?

Hogyha már elhatároztuk, hogy nyitunk a natúr kozmetikumok felé, akkor nem érdemes megállni a szappanoknál, hiszen a többi szépségápolási termékünket is lecserélhetjük természetes összetevőkből álló készítményekre.

Az arcbőr ápolásához használhatunk például natúr arckrémet, illetve a bőrápoláshoz természetes testápolókat. A kakaóvaj és a shea vaj például híresen hatékony a száraz bőr hidratálásában, hiszen nyugtat, és enyhíti az irritációt.

A kezeinknek is adhatunk egy kis plusz törődést a Zelka szappanok használata mellett, de egy tégely natúr kézkrém akkor is jó szolgálatot tehet, ha például egy nyilvános mosdóban kellett kezet mosnunk, és az ottani szappan kiszárította a bőrünket.

Hasonló bejegyzések

Hogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában?

Hogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában?

Az új Hydramax De-puff szemszérum kifejezetten a szemkörnyék érzékeny területére készült.

ElolvasomHogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában? témában

Mitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum?

Mitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum?

A C-vitamin régóta népszerű összetevő az arcápolásban, hiszen többek között az egységesebb, frissebb és élettel telibb bőrkép támogatása miatt használják előszeretettel.

ElolvasomMitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum? témában

Itt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni?

Itt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni?

Az új Cell Concept szem elixír peptidekkel a már jól ismert és sokak által kedvelt termékcsalád egyik izgalmas újdonsága, amely a szemkörnyék speciális igényeire lett kifejlesztve.

ElolvasomItt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni? témában

Ismerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt!

Ismerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt!

Az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gél azok számára készült, akik az arctisztítást nem csupán egy gyors, kötelező lépésnek tekintik, hanem a tudatos bőrápolási rutin fontos alapjának.

ElolvasomIsmerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt! témában

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster egy olyan korszerű bőrápoló készítmény, amely kifejezetten a bőr feszességének és rugalmasságának támogatására lett kifejlesztve. 

ElolvasomAz új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért témában

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum egy kifejezetten mimikai ráncokra kifejlesztett, modern hatóanyagokat tartalmazó készítmény, amely könnyen beilleszthető a napi bőrápolási rutinba.

ElolvasomHogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében? témában