Nézzük most meg azonban a leggyakoribb hibákat, amiket el lehet követni a kozmetikumok összeválogatása során!

  • Kihagyjuk a fényvédőt

Ugyan a szakértők nem győzik hangsúlyozni, hogy a fényvédő krém használatára nemcsak nyáron van szükség, hanem egész évben, sajnos mégsem veszi mindenki komolyan ezt az intelmet.

Pedig közel sem csak a bőrrák az, ami miatt védekezni kell az UV-sugarak ellen, hiszen látványosan öregíti a bőrt és a pigmentfoltok kialakulásáért is nagyban felelős. Igaz, hogy ezek “csak” esztétikailag zavaróak, de miért ne előzhetnénk meg, ha egyszer van rá lehetőség, például a Helia-D Hydramax fényvédő arckrém által?

A téli időszakban talán kevésbé ártunk bőrünknek azzal, ha nem használunk fényvédőt, hiszen alacsony a napsütéses órák száma és kevesebbet vagyunk a szabadban, de tavasszal már nincs kifogás!

A legnagyobb hiba, amit a bőrünk egészsége és szépsége ellen elkövethetünk, ha védelem nélkül tesszük ki a napsugárzásnak.

  • Nem hidratálunk megfelelően

A téli hónapokban a bőr hajlamosabb a kiszáradásra, ekkor általában még azok is használnak valamilyen hidratáló arckrémet, akik egyébként nem fordítanak sok gondot a bőrápolásra, mert a száraz érzés és a húzódás bizony kellemetlen.

Ezzel a szokással viszont a tavaszi bőrápolás során sem szabad felhagyni, hiszen attól még, hogy a bőrünk nem olyan száraz és érdes, mint a pergamen, szüksége van a hidratálásra. Persze a télen használt, zsírosabb krémeket nyugodtan lecserélhetjük valamilyen könnyedebb formulára, például a Hydramax mélyhidratáló krémgéljére.

Ez a készítmény egyszerűen eloszlatható, gyorsan beszívódik, viszont többféle molekulasúlyú hyaluronsavat tartalmaz, így intenzíven hidratál, puhává és selymessé teszi a bőrt.

Reggel és este csupán néhány mozdulat, és egész nap élvezhetjük a puha, rugalmas tapintású bőrt.

  • Nem gondoskodunk a vitaminpótlásról a tavaszi bőrápolás során

A vitaminokra nemcsak az egészségünk megőrzése és az immunrendszerünk erősítése miatt van nagy szükség, hanem a bőr, a haj és a körmök állapotához is nagyban hozzájárulnak. Amellett viszont, hogy étrend-kiegészítőként fogyasztjuk őket, érdemes külsőleg, kozmetikumok formájában is alkalmazni, hiszen a bőrbe beszívódva helyileg fejtik ki hatásukat.

A Hydramax C-vitamin & Hyaluron Duo szérum a kétféle hyaluronsav mellett C-vitamin származékot is tartalmaz, ami közismerten egy kiváló antioxidáns, segít csökkenteni a káros szabad gyökök hatásait. Emellett a fényvédelemhez is hozzájárul, így reggelente egy C-vitaminos szérum plusz széles spektrumú fényvédő kombó ideális választás az ártalmas UV-sugarak ellen.

Érdemes tehát a belsőleges fogyasztás mellett a vitaminokat tartalmazó, jó minőségű kozmetikumokat is beépíteni az arcápolási rutinunkba.

  • Túlzásba visszük a hámlasztást

A hámlasztás hasznos, hiszen általa megszabadítjuk a bőrt az elhalt hámsejtektől, ezáltal üdébbé és frissebbé válik, búcsút inthetünk a fakó, élettelen kinézettől.

Csakhogy itt is fontos, hogy tartsuk a mértéket, a túl sok hámlasztás ugyanis nemcsak irritációt okozhat, hanem jobban kiteszi az arcunkat a káros napsugaraknak, ugyanis a friss bőrsejtek érzékenyebbek rá.

Csökkentsük a hámlasztás gyakoriságát heti 1-2 alkalomra, ilyenkor is este végezzük, reggelente pedig ne feledkezzünk meg a fényvédőről!

Hasonló bejegyzések

Hogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában?

Hogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában?

Az új Hydramax De-puff szemszérum kifejezetten a szemkörnyék érzékeny területére készült.

ElolvasomHogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában? témában

Mitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum?

Mitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum?

A C-vitamin régóta népszerű összetevő az arcápolásban, hiszen többek között az egységesebb, frissebb és élettel telibb bőrkép támogatása miatt használják előszeretettel.

ElolvasomMitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum? témában

Itt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni?

Itt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni?

Az új Cell Concept szem elixír peptidekkel a már jól ismert és sokak által kedvelt termékcsalád egyik izgalmas újdonsága, amely a szemkörnyék speciális igényeire lett kifejlesztve.

ElolvasomItt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni? témában

Ismerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt!

Ismerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt!

Az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gél azok számára készült, akik az arctisztítást nem csupán egy gyors, kötelező lépésnek tekintik, hanem a tudatos bőrápolási rutin fontos alapjának.

ElolvasomIsmerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt! témában

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster egy olyan korszerű bőrápoló készítmény, amely kifejezetten a bőr feszességének és rugalmasságának támogatására lett kifejlesztve. 

ElolvasomAz új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért témában

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum egy kifejezetten mimikai ráncokra kifejlesztett, modern hatóanyagokat tartalmazó készítmény, amely könnyen beilleszthető a napi bőrápolási rutinba.

ElolvasomHogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében? témában