Miért kell nyáron különösképp odafigyelni a lábainkra?

A lábfejeink nyáron sokkal nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, mint az év többi részében, hiszen többet vannak szabadon. Az utca pora, a strand homokja, az uszodavíz klórja vagy a tengervíz sója mind közvetlenül érintkezik a bőrünkkel, ami így hajlamos lehet a kiszáradásra, illetve érdessé is válhat.

Abban pedig mindenki egyetért, hogy egy száraz, repedezett sarok egyáltalán nem szép látvány, akármilyen csinos lábbelit viselünk is. Ezért érdemes kiemelt figyelmet szentelni a lábápolásnak, de nemcsak konkrétan nyáron, hanem már az ezt megelőző hetekben is, hogy magabiztosan hordhassuk a kedvenc nyári lábbelinket.

Vegyünk igénybe profi segítséget!

Még ha egyébként nem is járunk pedikűröshöz, ilyenkor mindenképp érdemes felkeresni egy jó szakembert, aki segít a profi lábápolásban nyár előtt.

Amennyiben nem szoktuk rendszeresen ledörzsölni a sarkainkról a bőrkeményedéseket, akkor minden bizonnyal van rajta egy vastagabb, száraz, elszarusodott réteg, aminek az eltávolításához már szikére lesz szükség. Ezzel viszont semmiképp se próbálkozzunk otthon, mert könnyen vezethet sérüléshez, hanem bízzuk magunkat egy pedikűrösre.

Egy profi szakember szinte újjávarázsolja a lábainkat, a sarkaink puhák, a körmeink szépen manikűrözöttek lesznek, és a bőrünk is csodásan puha tapintásúvá válik. Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy ezt az állapotot rendszeres ápolással fenntartsuk. Ehhez annyi önmagában nem elég, hogy néha bekenjük egy kis sarokpuhító krémmel, de nem is kell túl bonyolult folyamatra gondolni.

Házi lábápolás nyár előtt és alatt 6 lépésben

Az otthoni lábápolás nem ördöngösség, és nem is igényel túl sok időráfordítást, így hetente legalább egyszer mindenképp ütemezzük be az alábbi kis “házi wellnesst”.

  1. Készítsünk regeneráló lábfürdőt! Langyos vízbe csepegetssünk levendula illóolajat, ami nyugtatja a bőrt, valamint szórjunk bele egy kis szódabikarbónát, ami elpusztítja a baktériumokat és fertőtlenít. Áztassuk benne a lábainkat 20-30 percig.
  2. Ezután habkővel, sarokreszelővel vagy bőrradírral távolítsuk el az elhalt hámsejteket a sarkakról és a talp párnáiról. Bármelyiket is használjuk, ne dörzsöljük túl durván, mert ha nagyon elvékonyítjuk a bőrt, akkor egyrészt érzékeny lesz és fájni fog, másrészt beindítjuk a testünk védekező mechanizmusát, azaz még jobban el fog szarusodni.
  3. Ezután a lábainkat öblítsük le tiszta vízzel, majd töröljük szárazra.
  4. Foglalkozzunk egy kicsit a körmeinkkel is: vágjuk vagy reszeljük le, és lakkozzuk ki valamilyen vidám, nyári színnel.
  5. Ezt követően jöhet a hidratálás: kenjük be bőségesen hidratáló, sarokpuhító krémmel, ami zsírosabb, mint egy testápoló, de sokkal intenzívebben is hidratál.
  6. Végül utolsó lépésként húzzunk vékony, tiszta pamutzoknit éjszakára. Reggel, amikor levesszük, azt fogjuk tapasztalni, hogy a lábunkon a bőr puha és selymes.

Ne csak a lábaink részesüljenek gondos ápolásban!

A bőr a legnagyobb érzékszervünk és számos külső hatásnak van kitéve, így értelemszerűen sok foglalkozást is igényel. Ehhez mindig válasszunk jó minőségű kozmetikumokat, amik megadják neki a kellő törődést.

Hasonló bejegyzések

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster egy olyan korszerű bőrápoló készítmény, amely kifejezetten a bőr feszességének és rugalmasságának támogatására lett kifejlesztve. Formulája több, célzott hatású peptidet tartalmaz, amelyek a bőr szerkezetének javítására és a kollagéntermelés támogatására irányulnak.

ElolvasomAz új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért témában

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum egy kifejezetten mimikai ráncokra kifejlesztett, modern hatóanyagokat tartalmazó készítmény, amely könnyen beilleszthető a napi bőrápolási rutinba. Formulájának középpontjában két korszerű neuropeptid áll, amelyek célzottan támogatják a mimikai ráncok mérséklését.

ElolvasomHogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében? témában

A Derma Professional Retinoid termékcsalád segít elérni a fiatalosabb megjelenést

A Derma Professional Retinoid termékcsalád segít elérni a fiatalosabb megjelenést

A bőrápolás világában ma már rengeteg hatóanyaggal találkozhatunk, és sok mögött valóban erős szakmai háttér és hosszú távon is bizonyított hatékonyság áll. Ezek közé tartoznak a retinoidok is, amelyek a Derma Professional Retinoid termékcsalád alapját képezik.

ElolvasomA Derma Professional Retinoid termékcsalád segít elérni a fiatalosabb megjelenést témában

Derma Professional Peptide a tudatos bőrfeszesítésért

Derma Professional Peptide a tudatos bőrfeszesítésért

Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap a tudatos bőrápolás. Ma már sokan nem azonnali hatású kozmetikumokat keresnek, hanem olyan termékeket, amelyek hosszabb távon is támogatják a bőrük állapotát.

ElolvasomDerma Professional Peptide a tudatos bőrfeszesítésért témában

Hajápolás - a balzsam fontossága. Miért kihagyhatatlan lépés?

Hajápolás - a balzsam fontossága. Miért kihagyhatatlan lépés?

A hajápolás - a balzsam fontossága sokszor alulértékelt téma, pedig a sampon utáni ápolás döntően befolyásolja a haj állapotát. A hajmosás alatt a hajszálak külső rétege megnyílik, hogy a tisztítás alapos legyen.

ElolvasomHajápolás - a balzsam fontossága. Miért kihagyhatatlan lépés? témában

Téli bőrápolási rutin – tudatosan és gyengéden

Téli bőrápolási rutin – tudatosan és gyengéden

A bőr minden évszakban másféle törődést kíván. A téli bőrápolási rutin is eltér az év többi időszakától: a szél, a fűtött helyiségek száraz levegője mind kihívás elé állítják az arcbőrt. Télen melegebben öltözködünk, ehhez hasonlóan a bőrápolási szokásainkat is érdemes rétegezni, gazdagítani – mégpedig úgy, hogy közben figyelembe vesszük a bőrünk aktuális állapotát és igényeit.

ElolvasomTéli bőrápolási rutin – tudatosan és gyengéden témában