Webáruházunk kínálatában ráadásul minden korosztály és bőrtípus számára találhatóak termékek, így már csak annyi teendő maradt, hogy ki kell választani a megfelelő összeállítást!

Ajándékcsomagok a fiatalabb korosztálynak

Bár 20 és 40 éves kor között még csak alig láthatóak az öregedés jelei, de érdemes már ilyenkor is kiemelt figyelmet szentelni az arcápolásnak, hiszen ekkor még remekül lehet késleltetni a ráncok megjelenését egy jól összeállított rutinnal.

Ennek pedig fontos részét képezik a hidratálókrémek. Kezdjük mindjárt a sort legújabb, Hydramax névre keresztelt termékcsaládunkkal, melynek csomagjában egy normál bőrre való nappali és egy éjszakai krém található. A készítmények háromféle hialuronsav, Hydromanil, kukoricacsíraolaj és Progeline peptid segítségével gondoskodnak az extra hidratálásról.

Hasonló tulajdonságokkal bír a Botanic Concept hidratáló csomag, mely ugyancsak az említett széria nappali és éjszakai arckrémjét tartalmazza. Ezekben a készítményekben is ott a hialuronsav, a különlegességüket viszont a tokaji bor kivonat és a szőlőmagolaj adja. Ezeket jeleníti meg a kellemes, visszafogott illatuk is.

Aki pedig a hidratálás mellett a kezdődő ráncok halványítására is szeretne hangsúlyt fektetni, annak tökéletes ajándék lesz a hidratáló és ránctalanító Botanic Concept csomag, hisz ennek a szettnek az egyik eleme a bakuchiol tartalmú éjszakai krém.

Ajándékcsomagok az idősebb korosztály számára

Az érett bőr már teljesen másféle bánásmódot igényel, hiszen a nedvessége és a rugalmassága is nagymértékben csökken. Ennek megfelelően speciális anti-aging kozmetikumokra van szükség.

A Cell Concept sejtmegújító és ránctalanító csomag 55+ a termékcsalád nappali és éjszakai krémjéből áll, melyekbe olyan aktív összetevők kerültek, mint az Argireline, a niacinamide, a hialuronsav és az argán őssejt kivonat.

A szépkorú hölgyeknek pedig ott a Cell Concept bőrfiatalító és ránctalanító 65+ csomag, ami szintén egy nappali és éjszakai krémet tartalmaz. Az aktív hatóanyagokat ebben az esetben többek között a Matrixyl 3000, az Alpesi rózsa őssejt kivonat, illetve a feszesítő növényi kivonat komplex jelenti.

Ajándékcsomagok a klasszikus készítmények kedvelőinek

Bár márkánk immár több mint 40 éves múltra tekint vissza, nem feledkeztünk el a hagyományainkról, és azokról, akik már a kezdetektől szeretik és használják kozmetikumainkat.

Számukra (és természetesen mindazok számára, akik szeretnének megismerkedni a Helia-D “gyökereivel”) készültek a Classic termékeket tartalmazó szettek.

A tápláló-hidratáló csomag a Classic normál bőrre való nappali és éjszakai krémjéből áll, melyben megtalálható a ma már mondhatni védjegyünknek számító napraforgószár-kivonat.

A hidratáló-ránctalanító csomag a Classic száraz bőrre való nappali és éjszakai ránctalanító krémjét foglalja magába.

A szépítő-hidratáló csomag pedig a hidratáló mellett egy szemránckrémet tartalmaz, mellyel gyengéden ápolható a szemkörnyéki érzékeny bőr.

Az említett csomagokat természetesen ki lehet egészíteni további termékekkel is, így akár egy komplett rutin is helyet kaphat a fa alatt. Mindenkinek kellemes készülődést és boldog ünnepeket kíván a Helia-D csapata!

Hasonló bejegyzések

Hogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában?

Hogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában?

Az új Hydramax De-puff szemszérum kifejezetten a szemkörnyék érzékeny területére készült.

ElolvasomHogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában? témában

Mitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum?

Mitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum?

A C-vitamin régóta népszerű összetevő az arcápolásban, hiszen többek között az egységesebb, frissebb és élettel telibb bőrkép támogatása miatt használják előszeretettel.

ElolvasomMitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum? témában

Itt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni?

Itt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni?

Az új Cell Concept szem elixír peptidekkel a már jól ismert és sokak által kedvelt termékcsalád egyik izgalmas újdonsága, amely a szemkörnyék speciális igényeire lett kifejlesztve.

ElolvasomItt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni? témában

Ismerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt!

Ismerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt!

Az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gél azok számára készült, akik az arctisztítást nem csupán egy gyors, kötelező lépésnek tekintik, hanem a tudatos bőrápolási rutin fontos alapjának.

ElolvasomIsmerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt! témában

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster egy olyan korszerű bőrápoló készítmény, amely kifejezetten a bőr feszességének és rugalmasságának támogatására lett kifejlesztve. 

ElolvasomAz új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért témában

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum egy kifejezetten mimikai ráncokra kifejlesztett, modern hatóanyagokat tartalmazó készítmény, amely könnyen beilleszthető a napi bőrápolási rutinba.

ElolvasomHogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében? témában