Mitől jelentkezhet a fürdés utáni viszketés?

A viszketést alapvetően két dolog okozhatja: a bőr felső rétegének kiszáradása vagy irritációja. Fontos elkülöníteni a kettőt, hiszen ha az utóbbi áll fenn, akkor előfordulhat, hogy allergiásak vagyunk valamelyik kozmetikai összetevőre, emiatt le kell cserélnünk a fürdéshez használt készítményeket.

Ilyenkor viszont általában a viszketés csak az egyik figyelmeztető jel, mellette megjelenhetnek piros, hámló foltok, ekcémára hajazó tünetek.

Ennél viszont sokkal gyakoribb (pláne a téli időszakban), amikor a bőrünk egyszerűen csak kiszárad, ezért viszket fürdés után.

Ennek több oka is lehet:

  • kemény vagy túl forró víz
  • durva tisztálkodás, például szivaccsal, kefével, fürdőrózsával való erős dörzsölés
  • hosszas fürdőzés
  • bőrradírozás fürdés közben
  • durva anyagú törölköző használata
  • erősen szárító hatású tisztálkodószerek (pl.: normál szappan)

Gyakran ezen okok közül több is fennáll egyszerre, így nem is meglepő, hogy a bőrünk a fürdést követően húzódik. A hidratáló testápoló használata semmiképp se maradjon el, de érdemes arra törekedni, hogy minél jobban kíméljük kültakarónkat a mindennapos tisztálkodás során. Ehhez tartsuk be az alábbiakat:

Kádfürdőzés – de csak okosan

Bármennyire is jólesik elterülni egy kád forró vízben, a bőrünket sajnos megviselheti, ezért válasszuk inkább a zuhanyzást, a kádfürdőzést pedig csökkentsük le heti maximum 1-2 alkalomra.

Ügyeljünk arra, hogy lehetőleg ilyenkor se tartson 20 percnél tovább, és persze ne legyen forró a víz sem.

Megfelelő hőmérséklet

Tény, hogy amikor kinn tombolnak a mínuszok, kevés kellemesebb dolog akad egy forró zuhanynál. A meleg víz viszont nagyon kiszárítja a bőrt, és ez egyenes út a fürdés utáni viszketéshez. Legyünk előrelátóak, és kézmeleg, 30-35oC-os vízzel tisztálkodjunk.

Gyengéd tisztítás

Érdemes a normál tusfürdőt lecserélni például egy natúr szappanra, ami tápláló, hidratáló hatású összetevőket tartalmaz. Ilyen például a Zelka Mádi Mátka Tokaji Aszús, az olívamag őrleményes, illetve a kecsketejes és olívás szappanja.

A természetes összetevőkből álló termékek kíméletesen, mégis hatékonyan tisztítanak, emellett ápolják és hidratálják a bőrt. Ezzel elkerülhető a kiszáradás.

Óvatos törölközés

A vizes bőr rendkívül sérülékeny (főleg, ha a kádban ülve jó alaposan “kiáztattuk”), ezért az erős dörzsölés egyáltalán nem tesz jót neki. Törölközés közben inkább csak finoman nyomkodjuk rá a textíliát, így itassuk fel a nedvességet. A régi, sok mosástól megkeményedett, durva szálú törölközőket cseréljük le puha, jó nedvszívó anyagúakra.

Az elvesztett nedvesség pótlása

A fürdés utáni szárítkozást követően ne öltözzünk fel rögtön, hanem előtte kenjük be magunkat tetőtől talpig hidratáló testápolóval. Ezzel mérsékeljük a fürdés miatt jelentkező bőrszárazságot, és megelőzhetjük a viszketést.

A krémezés után várjunk néhány percet, hogy a készítmény rendesen beszívódjon (addig lehet fogat mosni, fésülködni, vagy elvégezni a szokásos arcápolási rutint), és csak ezután vegyük fel a ruhánkat vagy a pizsamánkat.

Ha mindezekre odafigyelünk, és mellette jó minőségű kozmetikumokat használunk, akkor megszabadulhatunk a kínzó fürdés utáni viszketéstől.

Hasonló bejegyzések

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum egy kifejezetten mimikai ráncokra kifejlesztett, modern hatóanyagokat tartalmazó készítmény, amely könnyen beilleszthető a napi bőrápolási rutinba. Formulájának középpontjában két korszerű neuropeptid áll, amelyek célzottan támogatják a mimikai ráncok mérséklését.

ElolvasomHogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében? témában

A Derma Professional Retinoid termékcsalád segít elérni a fiatalosabb megjelenést

A Derma Professional Retinoid termékcsalád segít elérni a fiatalosabb megjelenést

A bőrápolás világában ma már rengeteg hatóanyaggal találkozhatunk, és sok mögött valóban erős szakmai háttér és hosszú távon is bizonyított hatékonyság áll. Ezek közé tartoznak a retinoidok is, amelyek a Derma Professional Retinoid termékcsalád alapját képezik.

ElolvasomA Derma Professional Retinoid termékcsalád segít elérni a fiatalosabb megjelenést témában

Derma Professional Peptide a tudatos bőrfeszesítésért

Derma Professional Peptide a tudatos bőrfeszesítésért

Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap a tudatos bőrápolás. Ma már sokan nem azonnali hatású kozmetikumokat keresnek, hanem olyan termékeket, amelyek hosszabb távon is támogatják a bőrük állapotát.

ElolvasomDerma Professional Peptide a tudatos bőrfeszesítésért témában

Hajápolás - a balzsam fontossága. Miért kihagyhatatlan lépés?

Hajápolás - a balzsam fontossága. Miért kihagyhatatlan lépés?

A hajápolás - a balzsam fontossága sokszor alulértékelt téma, pedig a sampon utáni ápolás döntően befolyásolja a haj állapotát. A hajmosás alatt a hajszálak külső rétege megnyílik, hogy a tisztítás alapos legyen.

ElolvasomHajápolás - a balzsam fontossága. Miért kihagyhatatlan lépés? témában

Téli bőrápolási rutin – tudatosan és gyengéden

Téli bőrápolási rutin – tudatosan és gyengéden

A bőr minden évszakban másféle törődést kíván. A téli bőrápolási rutin is eltér az év többi időszakától: a szél, a fűtött helyiségek száraz levegője mind kihívás elé állítják az arcbőrt. Télen melegebben öltözködünk, ehhez hasonlóan a bőrápolási szokásainkat is érdemes rétegezni, gazdagítani – mégpedig úgy, hogy közben figyelembe vesszük a bőrünk aktuális állapotát és igényeit.

ElolvasomTéli bőrápolási rutin – tudatosan és gyengéden témában

Ráncok eltüntetése – hogyan tehető simábbá az arcbőr a mindennapokban?

Ráncok eltüntetése – hogyan tehető simábbá az arcbőr a mindennapokban?

A ráncok eltüntetése sokak vágyott célja, főként akkor, amikor az első finom vonalak megjelennek a szemek körül vagy a homlokon. Vajon mit lehet tenni annak érdekében, hogy a bőr kisimultabb, frissebb, teltebb hatást keltsen – természetes és tudatos módon?

ElolvasomRáncok eltüntetése – hogyan tehető simábbá az arcbőr a mindennapokban? témában